Sr. M. Madeleine Bódis

„Az Istent szeretőknek minden javukra válik.”(Róm 8,28)

Megrendült szívvel, de Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy az Úr

Bódis Margit M. Madeleine

nővért

2023. december 14-én életének 93., szerzetesi fogadalmának 57. évében elszólította.

Nővértársunk Jászárokszálláson született hatgyermekes családban.
Szülei földművesek voltak. Vallásos példájuk,
neveltetésük hatására fiatalon megérett lelkülettel választotta a szerzetesi hivatást.

18 éves korában öt társával a Soproni  anyaházunk közösségébe jelentkezett,
ahol rövid idő eltelte után beöltözött. Lelkesen és jó eredménnyel elvégezte Budapesten az ápolónőképzőt.
1950-ben az államosítás idejében a Szent István kórházban kezdte meg egészségügyi gyakorlatát.
Egy évvel később Budapesten elhelyezkedett egy hatnapos bölcsödében, ahol hosszú ideig dolgozott,
és közben munka mellett elvégezte a gyernek -és csecsemő képzőt.

A szétszóratás alatt kapcsolatban volt elöljárójával, nővértársaival, gyakran találkozott is velük nem nyílvánosan.

1980-ban megszerezte a 2 éves hitoktatói oklevelet munka mellett,
közben Ipolytölgyes- Letkésre helyezték.
1993-ban az újraindulás kezdetén a Horánszky utcai rendházunkba rövid időre beköltözött,
amikor megnyílt a Szent Anna Kollégium, és sok apró feladatban részt vállalt.
Később is gyakran látogatta meg itt a közösséget és szoros kapcsolatban volt nővértársaival. 

Hosszú ideig szolgált a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony templomban sekrestyésként és hitoktatóként.
Mivel otthonában ápolta beteg testvérét ezért közösségen kívül élt, ahol hűségesen megélte a szerzetesi életét.

2023 októberében betegsége miatt gondozásra szorult,
ezért 17- én beköltözött a Nagyboldogasszony Házba, ahol otthonra lelt nővértársai körében.

Emlékét, áldozatos példáját, imádságos életét szívünkben őrizzük!

Nyugodjék Békében!