Sr. M. Boromea Pribulová

„Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet,
sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők,
sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység,
sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten
szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.“
Róm 8, 38-39

A keresztény reménység jegyében értesítjük Önöket, hogy
Sr. M. Boromea – Mária Pribulová
2024.08.28-án, életének 94., szerzetesi fogadalmának 75. évében
visszaadta lelkét a Teremtőnek.

Boromea nővér 1931. március 29-én született Vyšné Raslavicé-n,
szülei Štefan Pribul és Veronika, született Juskova.
Ő volt a legidősebb gyermek. Rajta kívül született egy fiútestvére,
František és egy húga, Magdaléna. Szülőfalujában járt népiskolába.

16 éves korában jelentkezett az Igló-i (Spišská Nová Ves) kolostorba,
és elvégezte a polgári iskolát. 1948 augusztusában felvették
a lőcsei (Levoča) noviciátusba, 1949 augusztusában
- szintén Lőcsén - letette első szerzetesi fogadalmát.

A következő, 1949/1950-es tanévben az iglói bölcsődében dolgozott,
de az állam politikai érdekei miatt 1950. augusztus 29-én utolérte
a központosítás és az iglói tartományházba került.
Mint minden szlovákiai szerzetesnek, így számára is a bizonytalanság
és a totalitárius rendszernek való alávetettség időszaka következett.
Nyáron a földeken dolgozott, télen pedig az eperjesi
Odevné závody-nak (ruhakészítő üzem) varrt.
1951 októberében több nővérrel együtt a Benešov nad Ploučnice-i gyárba vitték,
ahol a „Benar” pamutgyárban dolgozott. Františkov nad Ploučnici-ben laktak,
1956-ban Sr. Boromea itt tette le az örökfogadalmát is.

1958. márciusában a nővéreket átköltöztették Velehradra,
ahol testi és lelki fogyatékos emberek mellett dolgoztak.
Boromea nővér nagyon megszerette ezt a munkát,
mert ez a karizmánk szellemében végzett tevékenység volt,
és 32 hosszú éven át végezte azt.
Ezután elöljáróink egy időre áthelyezték Vrícko-ra, majd ismét Velehrad-ra,
Iglóra (Spišská Nová Ves), és az utolsó tizenegy évet a nővérek
közösségében töltötte szülőfalujában, Raszlavicé-n.

Utolsó éveiben az Úr a szenvedés iskolájába hívta,
amelyet szeretettel, imádsággal és önátadással viselt el.

Köszönetet mondunk nővértársunknak,
Sr. Boromea nővérnek a Kongregációnkban töltött életéért.
Sok tekintetben példa, segítség és modell volt számunkra.
Az Úr adjon neki örök boldogságot!

Nyugodjék békében!

Elhunytunk lelkét a nővérek és Isten hívő népének imáiba ajánljuk.