Sr. M. Olívia Halúšková

„Tudom, hogy az én Megváltóm él, hogyha fölébredek, maga mellé állít,
és meglátom még testemből az Istent. Látni fogom, s ő a pártomon lesz,
kit szemem lát, az nem lesz majd idegen, vágyódás tölti el veséimet.“
(v.ö. Jób 19, 26 – 27)

A keresztény reménység jegyében értesítjük Önöket, hogy
Sr. M. Olívia – Helena Halúšková
2024.09.10-én, életének 93., szerzetesi fogadalmának 75. évében
visszaadta lelkét a Teremtőnek.

Olívia nővér, - családi nevén Helena Halúšková, - 1931. november 8-án
született Hruštínban, Árva megyében.
Hét testvérével együtt jó keresztény nevelést kapott szüleitől, Jánostól és Máriától.
Kicsi korától kezdve segített a háztartási és mezőgazdasági munkákban.

Nyolc osztályt végzett az általános iskolában, és három osztályt a polgári iskolában.
Tizenhat éves korában Jan Vojtaššák püspök kezéből részesült
a bérmálás szentségében. Ekkor kezdett el lelkesedni a szerzetesi hivatásért,
és rövid időn belül úgy döntött, hogy belép
az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációjába.
1948. szeptember 12-én lépett be az Igló-n (Spišská Nová Ves) lévő kolostorba.
Egy évre rá felvették a noviciátusba - ekkor kapta a Mária Olívia nővér
szerzetesi nevet, és Vojtaššák püspök kezéből kapta meg a szerzetesi ruhát.

Közvetlenül a beöltözés után a rozsnyói állami kórház lett egy évig a működési helye.
1950-ben tette le első fogadalmát Iglón (Spišská Nová Ves).
1950. augusztus 29-től megkezdődött a szerzetesnők erőszakos internálása,
és Olívia nővér az első nővérek között volt,
akiket az iglói tartományházban gyűjtöttek össze.
Nyáron a Markušovcei Állami Gazdaság földjein dolgoztak,
télen pedig munkaruhákat varrtak a Prešov-i Ruhagyár számára.
1951. októberében a fiatalabb nővéreket a Benešov nad Ploučnice-i gyárba vitték,
ahol a „Benar” pamutgyárban dolgoztak,
Olívia nővér a fonóüzemben levő gépeknél dolgozott.

1954-ben belépett a Spišsky Štvrtok-i Szociális Jóléti Intézetbe,
ahol fogyatékkal élőkkel foglalkozott.
Közben az egészségügyi középiskolában távoktatással egészítette ki tudását,
és nyugdíjas koráig betegekkel foglalkozott. Ezt a munkát mindig örömmel végezte.
Szerette a betegeket, és ők is örültek a jelenlétének.
Vidám és kiegyensúlyozott természetű volt.
Soha se vesztette el a humorérzékét. Mindent Arra bízott,
Aki egyedül tud segíteni, és mindent átadott Neki mondván:
„Uram, Te vagy az én mindenem!”.

37 évig Spišsky Štvrtok-on dolgozott, egy ideig a közösség elöljárója is volt.
Ezzel a szolgálattal segített nyugdíjasként a plébánián Stará Horá-n is,
ahol 6 éven át gondoskodott a háztartásról.
1997-től 27 éven keresztül Vrícko lett az otthona,
amíg az Úr magához nem szólította.

Hálásak vagyunk Olivia nővérnek emberségének
és megélt hűségének a példájáért.
A jó Isten jutalmazza meg minden fáradozását,
és adja meg neki az örök boldogságot!

Nyugodjon békében!