Boldog Mária Alfonza és minden ember méltósága

A méltóság egy mély és sokdimenziós fogalom, amely az emberi személy, mint egyedülálló lény értékét érinti. Az emberi méltóság védelmének alapja a Szentírásban található, és elsősorban azon a tényen alapul, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett (vö. Ter 1,27). Ez a tény minden embernek elidegeníthetetlen értéket ad, amely nem függ a teljesítményétől, javaitól vagy helyzetétől.

Az Újszövetség még magasabbra emeli az ember méltóságát azáltal, hogy maga Isten emberré lett Jézus Krisztusban (vö. Jn 1,14). Jézus Krisztusban az igazságban való szeretet az Ő személyének arcává válik, és számunkra hivatássá, hogy szeressük testvéreinket Isten tervének igazságában.

Tisztelettel tekintünk sok ember elkötelezettségére, akik a szükség bármely formájában tanúságot tesznek az embertársuk iránti emberi és keresztény szeretetről, és ezáltal kifejezik irántuk tiszteletüket, valamint elismerik méltóságukat. Közöttük voltak számos szerzetesrend alapítói és alapítónői is, akiket a Szentlélek ébresztett és ébreszt az Egyházban, mint egy bizonyos hiány gyógyításának eszközeit és/vagy a nehéz helyzetben lévő Isten népének segítségére.

Az emberi méltóság tiszteletben tartása önmagunkban és a másik emberben nem jelenti azt, hogy a kommunikációban túlzott, mesterkélt és élettelen módon viszonyulunk egymáshoz. Másokat teljes emberségükben elfogadni, véleményük és álláspontjuk tiszteletben tartásával… annak az eredménye, hogy elfogadjuk értéküket és méltóságukat. Éreztetni másokkal, hogy fontosak, tekintet nélkül arra, milyen a rangjuk, a munkájuk, hogy eltérő véleményük van, másképp öltözködnek, más módon imádkoznak, és másképpen értelmezik a közösségi életet…Mindez azonban feltételezi saját emberi méltóságunk megélését.

Alapítónőnk, boldog Mária Alfonza, akit Walter Nigg „jelentéktelen szentnek” nevezett egyik könyvében, ez a jelentéktelennek tűnő, tanulatlan asszony, aki életében nem részesült olyan elismerésben és dicsőségben, amelyre a társadalom magasabb rétegei felfigyeltek volna, ez az egyszerű és beteg Erzsébet életével bizonyította, hogy minden embernek megvan a maga sajátos, megismételhetetlen és egyedülálló emberi méltósága. A Kongregáció megalapításával korának „szükségleteire figyelt, a szegényekre és szenvedőkre irányítva figyelmét, életkorra, vallásra, nemre és származásra való tekintet nélkül. Különféle szolgálatokkal, az ember teljes üdvösségéről gondoskodva, enyhíteni akarta a szenvedést és reményt ajándékozni. Küldetése volt: ápolni a betegeket otthonaikban, gondoskodni a szegényekről, befogadni a szegény és elhagyott gyermekeket, gondoskodni róluk, tanítani őket, segíteni a nyomorúságban élőkön, és felkarolni azokat, akikről senki sem gondoskodik. (a Kongregáció Szabályai, 5. pont)

Már ifjúkorában, a szenvedés ágyán fekve megszületik benne egy beláthatatlanul nagy működési terület: minden embernek hirdetni és éreztetni a Jézusban, a Megváltóban kinyilatkoztatott isteni szeretetet. Hogyan lesz ez lehetséges? Az Úr ismeri azt az utat, amelyen keresztül ezt általa meg akarja valósítani, és a feladat olyan nagy, hogy azt egyedül nem tudná véghezvinni. Társakra és sok, vele azonos gondolkodású nővérre van szüksége ehhez a nagy műhöz.

Amikor ennek az új szerzetesi közösségnek a céljára kérdezünk, Erzsébet mindig saját tapasztalataiból indul ki. Csak Niederbronnt és környékét ismeri, azt, hogyan élnek ott az emberek, és hogyan keresik meg mindennapi kenyerüket. Ismeri szenvedésük okait, amelyek a szegénység és a betegségek miatt még súlyosbodnak. Hogyan lehet ilyen helyzetekben hinni Isten jóságában! A szegény betegek otthoni életkörülményeinek leírása elrettentő képet fest a valóságról. Amikor REICHARD plébánost elöljáróvá nevezték ki, a Krónika a Szent József-kolostor első napjairól azt írja, hogy itt semmi rendkívüli dologról nincs szó. Testi ápolásról, a betegek tiszta ruhával való ellátásáról, - hogy jól érezzék magukat, - a szegényes otthonok rendbetételéről, a kolostorban élő elhagyott gyermekek étkeztetéséről és iskolába járásuk segítéséről van szó.

Ezek Erzsébet saját tervei. Buzgó hittel lehetségesnek tartja, hogy éppen azokkal az egyszerű munkákkal váljon Isten irgalmának eszközévé, amelyek megkönnyítik és segítik a testet, és egyúttal belső békét is hoznak. Fontos számára ELMENNI oda, ahol elhagyatott és nélkülöző emberek szenvednek. Egyszerű jelenlétével, a gesztusok nyelvén, fájdalmaik észrevételével, meghallgatással és a tisztelet kifejezésével ELMONDHATJÁK a szenvedőknek, hogy Isten jósága gondoskodik róluk. Hiszi, hogy az Isteni Megváltó fiatal nővéreinek ilyen magatartása és cselekvése hozzájárul Jézus üzenetének a megismeréséhez.

Ezek az építmény alapkövei Alapítónőnk egyszerű, ugyanakkor igényes programjához. Nem állnak rendelkezésére olyan emberi eszközök, mint a műveltség, a tekintély és a tulajdon.

Reichard plébános, aki teljes buzgósággal igyekszik megfogalmazni plébániai híve szándékait, saját falusi plébánosi tapasztalata alapján ezt a programot megfelelőnek tartja a lakosság megsegítésére. Papi szívét mélyen megérinti a megváltás misztériumának megértése, amely ebben tükröződik.

Räss püspök is isteni sugallatot ismert fel ebben, választ azoknak a kérdéseknek a megoldására, amelyek „pásztorként“ foglalkoztatták. Kész volt félelem nélkül minden irányba bejárni nagy kiterjedésű egyházmegyéjét, és közben érzékelni a lakosság körében a társadalmi struktúrák alapvető változásait, amelyek Elzászban a kezdődő iparosodással indultak meg. Neki köszönhetjük, hogy az első Szabály-tervezeteket átvizsgálta és kijavította úgy, hogy a Bevezetésben mind a mai napig fennmaradt a szegény betegek otthonaikban fennálló helyzetének valósághű leírása.

Egy másik tanú, Dr. Kuhn, niederbronni lakos és körzeti orvos így írja le „az Isteni Megváltó Leányainak a tevékenységét“: „Ezek a jámbor nővérek nemcsak a betegek ágya mellett virrasztanak, hanem éjjel-nappal fáradhatatlanul a legodaadóbb gondoskodást nyújtják nekik, nem törődve a fertőzés veszélyével és a természetes ellenszenvvel. Sőt, elmennek a szegények viskóiba is, vallási vigaszt nyújtanak nekik, kedvességükkel megfordítják a barátságtalan és durva viselkedést, és olyan szorgalmasan dolgoznak, hogy ott is megjelenik a tisztaság, ahol azelőtt annak nyoma sem volt. Sőt, még a nehezen megközelíthető, távoli tanyákon élő gyermekeket is tanítják, ahol korábban sem tanító, sem iskola nem volt.”





Lelki és gyakorlati munkánk során, amely lelki örökségünk elmélyítésére irányult új és régi anyagok alapján, elfogadtuk a hitünket, hozzáállásunkat és az apostoli elköteleződésünket érintő kihívást a különböző tevékenységi területeken. Mit tapasztaltunk közben? Részben bátorítást, részben pedig az elengedhetetlen megújítás, az intenzívebbé tétel, illetve a változtatás szükségességét. Sok minden egy új lelkesedés, új lendület felé mutat a lelki élet, a közösség, a küldetés – a karizma és a lelkiség továbbadásának – területén. Továbbra is meggyőzően szeretnénk élni hivatásunkat és küldetésünket az Egyházban, és boldog Mária Alfonzához hasonlóan az emberekhez van küldetésünk, különösen a szegényekhez és hátrányos helyzetűekhez, hogy megtapasztalhassák Jézus Krisztus irgalmas és megváltó szeretetét.

Források: KEK, Walter Nigg A jelentéktelennek látszó szent,
Sr. Denise Herissard Születésnap.